|
Szent Miklós élete, legendái, csodatételei
Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag
család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el
iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek
árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek
nagybátyjához Patara város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett
nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak
befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek
tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete,
segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba
foglalni a nevét. 270-ben a Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a
tengerészek védőszentjévé vált! A zarándokútról visszafelé tartva betért
imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között
püspökké választották. Egy lezüllött, eretnekké vált egyházmegye élére került,
melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott. Mindenkivel jótékony volt,
szerette és segítette az embereket.
Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt.
Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot
látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt,
rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált
előlegként.
Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta
tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között.
Szent Miklós alakjában a fennmaradt legendakincs (elsősorban a Legenda Aurea =
Arany Legenda) és a keleti (görög és orosz) egyház hagyományai alapján
valószínűleg több szentéletű férfiú alakja keveredik össze.
52 évig volt püspök. Az évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való
törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még
vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére
fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet
hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére
fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az
engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból!
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt
a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: A kolostor
szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy
betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon
vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon
segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott
ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy
marék aranyat kötött keszkenőjébe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték
csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat
dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s
akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben
ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a
sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az
aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű
tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt
hinni - mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák -, hogy maga a
Télapó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok,
hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban
volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós
püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta,
hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a
névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a
gyerekeket mindenféle édességgel.
Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti "
Ajándékozó Apa" (Csodatételei közt emlegetik három ártatlanul halálra ítélt ifjú
megmentését, valamint három megölt gyermek feltámasztását, akiket egy mészáros
megölt, majd tetemüket egy hordóba rejtette.)
A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni
nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A
legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy
tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája
a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Demre közepén fekszik a Szt. Miklós
templom. Mellette a sírhelye, amely 1956-ban ásatások során került elő. A
Myra-folyó teljesen betakarta homokkal, ma 3 méterrel a felszín alatt van.
1087-ben olasz tengerészek a sírt feltörték, és elrabolták Szt. Miklós
csontvázát. Sietségükben néhány csontot ott felejtettek, amelyet ma Antalyában
őriznek. Már a 4. sz.-ban állt ezen a helyen a templom, de a mai Szt. Miklós
templom a 7. sz.-ban épült. A 9. és a 11. sz.-ban megrongálódott a keresztény és
arab tengeri háborúban. A 11. sz. végén helyre lett állítva. A ma látható
mozaikok abból az időből származnak. 1860-ban az orosz cár, Anna Galidscha
megújította. A Szt. Miklós sírján látható rongálás az olasz tengerészek 1087-es
műve, amikor a csontok egy részét és a sírban levő ereklyéket Bariba vitték,
ahol ma is őrzik ezeket. A rablás célja az volt, hogy a tengerészek
védőszentjének maradványai olasz földre kerüljenek, ezáltal a védőszent nagyobb
védelmet biztosít hajózásaik során.
Tisztelete a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a hatodik században -
azóta ülik temetése emléknapját december 6-án -, majd átterjedt Itáliába is.
Ereklyéinek az olasz Bari városába vitele után, 1087-ben vált valóban egyetemes
szentté. Szent Miklós volt tehát a Mikulás-figura atyja, akinek nevében szerte a
világon megajándékozzák a gyermekeket.
|
|