JUDIT

Fosztja az õsz a fákat, hüvösödik már,
      be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
      mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
      nem öleltelek,
mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy
      nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
      s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
      ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
      Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
      s rám ne haragudj.