A globális tipológia alapján a gyengén változó proton aktivitású vizek közé tartozik a holtág. Kémhatása enyhén lúgos: a pH=6,5-8,3 közötti. A sótartalmat kifejező fajlagos elektromos vezetőképesség és a protonaktivitást tükröző pH-érték alapján történő globális tipológiánál kis sótartalmú és lúgos protonaktivitású víz. (elmúlt évek átalagadatai alapján)

Mártély-Tiszaholtág 2003 októberben mért vízadatok

jellemző érték
pH 6-7
keménység 3,6 mol/m3
nitrát 10 mg/l
foszfát 3 mg/l


A A pH megmutatja az anyagok kémhatását. Az anyagoknak 3 féle lehet a kémhatása savas, lúgos vagy semleges. Az első tudós aki foglalkozott az anyagok kémhatásával az Beckman volt. Az első pH mérő műszert 1934-ben Beckman találta fel és saját magáról nevezte el. Az ecetsavnak csak minden századik molekulája adja át protonját egy vízmolekulának. A sósav esetében szinte az összes molekulájáról leszakad a proton. A sósav jóval erősebb sav, mint az ecetsav. A kémhatás, vagyis a savasság, lúgosság számszerű jellemzésére a pH érték szolgál. A pH jelölés a francia „pouvoir hydrogéne” kifejezésből ered, melynek jelentése: hidrogén kitevő. Egy oldat savasságának vagy lúgosságának 10-szeres koncentrációváltozása 1 pH-egység változást jelent.
Egy M sósav pH-ja 0, egy M ecetsavé 2.
Az ábrán az erős savat piros, az erős bázist kék, a semleges értéket lila színnel jelöltük, a lakmusz indikátor színeinek megfelelően.

A pH-mérők eredete

Beckman a Caltech-en (Kaliforniai Műszaki Egyetem) doktorált, és úgy tűnt, hogy kutatóként folytatja pályafutását. Egy évfolyamtársa, Glen Joseph azonban egy gyakorlati problémával kereste meg. Joseph kén-dioxiddal kezelt citromlé pH-ját mérte egy élelmiszer-ipari cégnél, és mivel sem indikátorokat, sem hidrogénelektródot nem használhatott, érzékeny galvanométerhez kötött üvegelektróddal próbálkozott, de mindkét műszer gyakran eltört.
Az üvegelektród előfutárát Helmholtz ismertette híres Faraday-előadásában 1881-ben, s főként MacInnes és Dole fejlesztette tovább. Üvegelektródjuk nagyon vékony volt, de így is akkora ellenállást mutatott, hogy az áram méréséhez igen érzékeny műszert kellett használni.
Beckman látta, hogy vastagabb elektródra van szükség, ennek azonban nagyobb az ellenállása, ezért más árammérő műszer kell hozzá. Szabadidejében ezért megtervezett és elkészített egy erősítőt, amelyet új műszerbe épített be Joseph számára. Néhány hónap múlva Joseph újabb "savmérőt" kért tőle, mert az elsőt állandóan mások használták. Ebből Beckman arra következtetett, hogy műszerének jelentős piaca lehet. 1935-ben vezető analitkai kémikusokkal tárgyalt, majd több olyan forgalmazót is felkeresett, amely kutatási segédeszközöket árult. A legbiztatóbb becslés szerint arra számíthatott, hogy a – hamarosan pH-mérőnek nevezett – műszerből tíz év alatt hatszáz példányt adhat el. Ma már tudjuk, hogy több százezer pH-mérő lelt gazdára.